A Gáza elleni izraeli offenzíva támogatásával a nyugat vezetői felhatalmazást adtak Izraelnek arra, amiben eddig is éllovasok voltak: az önsajnálkozásban való dagonyázásra és a Palesztin szenvedés figyelmen kívül hagyására.
Izrael óriási propaganda hadjáratának gyümölcseként Izraelre a palesztinok áldozataiként tekintenek, belföldön és nyugaton egyaránt. A nyugati vezetői nem késlekednek hangsúlyozni Izrael önvédelemhez való jogát. A propaganda olyannyira hatékony, hogy mostanra már csak Izrael déli részét, majd Tel Aviv-ot érő palesztin rakétákat tartják számon az offenzíva részeként. A rakétákat, vagy a legszentebb célpontokat – jelen esetben egy hadászati furgont – tekintik a konfliktus kezdőpontjának, a második világháborús filmeket idéző légvédelmi szirénák hangjával színezett beszámolók formálják az áldozatot önvédelemre feljogosító meta-narratívát.
Minden nap minden pillanatában ez a meta-narratíva hatalmazza fel Izraelt arra, hogy egy újabb láncszemmel egészítse ki egy nemzet kisemmizését, közben sikeresen elrejtve azt a tényt, hogy tetteik máig futó fonala a palesztin menekültek otthonukba való visszatérésének megakadályozásával kezdődött 1948-ban, folytatódva az ötvenes évekbeli beduinok kiűzetésével a Negev sivatagból – és mai kiűzetésükkel a Jordán Völgyből, a negevi tanyák átadásával zsidóság számára, Izrael diszkriminatív költségvetésével, a gázai halászok lelövetésével, hogy tisztességes megélhetésüket akadályozzák. Ilyen fonalak milliói kötik a jelent 1948-hoz. A palesztin nemzeti lét szövete ez, legyenek bármennyire is elszigetelve egymástól. Ez nemzetük szövete Izraelen belül és száműzetésük földjén egyaránt.
De ezek a szálak nem teszik ki az élet egészét. Ellenállás ezen szálakkal szemben, miket mi, izraeliek vég nélkül szövünk, ugyan úgy részesei a palesztin létnek. Az ellenállás szót sikeresen lealacsonyítja a propaganda egyfajta maszkulin versengés szintjére, melyet a rakéták hatótávolságában mérünk (palesztin szervezetek köztire, ezen szervezetek és az izraeli sereg versengésére). Ez nem helyezi hatályon kívülivé azt a tényt, hogy az izraeli elnyomással szembeni ellenállás elválaszthatatlan része minden egyes palesztin életének.
A külföldi és nemzetközi minisztériumok tudatosan működnek együtt Izrael áldozatként való hazug bemutatásában, nyugaton és az USA-ban egyaránt, talán pont azért, mert a Nyugati-parton és Gázában lévő képviselőik naponta jelentik számukra az elnyomás és kifosztás fonalának újabb szálait, vagy azért, mert a saját adófizetőik pénze finanszírozza Izrael kisebb-nagyobb humanitárius katasztrófáit.
November nyolcadikán, két nappal a szentséges katonai dzsip és utasait érő támadás előtt el lehetett volna olvasni az IDF (Izraeli Védelmi Sereg) katonái által meggyilkolt 13 éves Ahmad Abu Daqqa történetét, aki épp barátaival Abassan falujában focizott. A katonák 1,5 kilométerre voltak a gyerekektől Gázán belül, felfedezve (a „rombolva” fehérre mosott változata) a mezőgazdasági területeket. Akkor hát miért nem a gyerekek mártíromságától számítjuk a konfliktust? November tizedikén, a dzsip elleni akció után, az IDF már négy újabb civil haláláért felel, koruk 16 és 19 között.
Tudatlanságban henteregve
A nyugati vezetőknek tudniuk kellett arról, hogy az IDF jordániai hadgyakorlata előtt több tucat beduin családot kértek föl otthonuk evakuálására. Milyen rendkívüli dolog, hogy az IDF gyakorlatok mindig beduinok lakta településeken folynak, nem izraeli telepeseknél, s hogy elkergetésükre az okot ad. Még egy ok. Még egy kiutasítási végzés. A nyugat vezetőinek arról is tudniuk kellene az általuk finanszírozott jelentések alapján, hogy 2012 eleje óta Izrael 569 palesztin épületet és struktúrát rombolt le, köztük kutakat és 178 otthont. Összességében 1014 embert érintett a pusztítás.
Nem hallhattunk semmit arról sem, hogy Tel Aviv és a Gáza tömegei figyelmeztetik az állami szolgákat a pusztítás civil következményeiről. Az izraeliek boldogan hemperegnek tudatlanságukban. Ezek az információk és hozzá hasonló tények az érdeklődők számára elérhetőek. De Izrael a nem tudást választja. Ez a tudatlanság az áldozati felfogásuk alapköve. De a tudatlanság tudatlanság marad: az a tény, hogy az izraeliek nem akarják tudni, hogy mit tesznek megszálló hatalomként, még nem teszik közömbössé tetteiket és a palesztinok ellenállását.
1993-ban a palesztinok Izraelnek egy ajándékot nyújtottak át, egy kihagyhatatlan lehetőséget arra, hogy elvágják a jelent 1948-cal összekötő szálakat, hogy maguk mögött hagyhassák az ország kolonizálóként való megbélyegzését, s hogy közösen egy szebb jövőt tervezzenek a két nép számára. Az a palesztin generáció, ami elfogadta az oslói megállapodásokat (ami tele volt ügyes izraeli ügyvédek csapdáival) egy kétarcú, néhol normális izraeli társadalmat ismerhetett meg, mivel az 1967 megszállás megengedhetővé tette a szabad mozgást (pusztán olcsó munkaerő szerzésének céljából). Ezek a palesztinok követeléseik minimumát érvényesítve fogadták el a szerződést. A megegyezés alapjául szolgált, hogy Gázát és Ciszjordániát egységes territóriumnak tekintik.
Amint az oslói megegyezés implementációja megkezdődött, Izrael szisztematikusan mindent megtett amit tudott, hogy Gázát szeparálja, ragaszkodva 1948 örökségének folytatásához és kiegészítéséhez. A Hamas hatalomra jutása óta mindent megtett, hogy a Hamas által preferált benyomást erősítse – azt, hogy Gáza egy külön politikai egység, ami nincs megszállás alatt. Ha ez így van, miért ne tekintsünk a dolgokra a következőképpen: külön politikai egységként bármiféle behatolás a gázai területre szuverenitásának megsértését jelenti - Izrael folyamatosan ezt teszi. Gáza kormányának nem állna jogában a válaszadás, a védekezés, vagy az IDF-hez hasonlóan az elrettentés eszközeinek bevetése, ahogy teszi ezt Izrael a palesztinokkal szemben?
De gáza nem egy állam. Gáza izraeli megszállás alatt áll, ellentétben Hamas és Izrael retorikai trükkjeivel. Az ott élő palesztinok azon nép leszármazottai, akiknek már a DNS-ükbe íródott az elnyomás elleni küzdelem.
A Nyugati-parton élő palesztin aktivisták próbálkoznak az ellenállás más formáinak kidolgozásával, melyek különböznének a maszkulin felfegyverzett ellenállástól, de az IDF lelkes elhatározottsággal gyűri le őket. Nem hallhattuk Tel Avivnak és déli szomszédjaiknak az elrettentés egyensúlyáról szóló panaszait, amit az IDF állít fel a palesztin civil lakossággal szemben.
Így tüzeli fel hát ismét Izrael a fiatal palesztinokat, kik számára Izrael a telepesek és katonák abnormális társadalmát jelenti, hogy a vérengzésen és az ellen-terror alkalmazásán kívül ne láthassanak racionális ellenállási módot. Így hát az Izraeli elnyomás minden láncszeme és annak figyelmen kívül hagyása egyenesen vezet lefele a maszkulin versengés csúszós lejtőjén.
***
Ezután tessék megnézni, hogy mennyire elfogultan és torzítva közvetíti az eseményeket pl. a "baloldali" ATV !
Forrás: haaretz.com, Israel's 'right to self-defense' - a tremendous propaganda victory (© Amira Hass)
Kép forrás: time.com
